Véleményem szerint a vezető egyik legfontosabb alapértéke és erénye a tisztelet kifejezése. A bizalom egyik alapkövének is nevezhetném.
De hogyan fejezzük ki tiszteletünket a másik irányába?
Én például nagyon utálok várakozni. Főleg akkor, amikor előre megbeszélt időpontra érkezem. Nem azért, mert ezzel közvetetten, de más ember osztja be az időmet. Hanem a tisztelet hiánya miatt! Ezzel azt üzeni a másik fél, hogy nem vagyok fontos. Ha én megtisztelem a partneremet, hogy a megbeszélt időre ott vagyok, minimális elvárás, hogy a másik fél is így tegyen. Egy másik nézetemből a pontosság nekem személy szerint bizalom építő. Ha valaki sokat késik és nem tudatja azt időben, nekem már villog az a bizonyos felkiáltójel a fejemben.
Tehát kifejezhetjük tiszteletünket az idővel. Azzal az időtartammal, amit a másik emberre szánunk. De az időben a pontossággal is azt adjuk tudtára partnerünknek, hogy fontosnak tartjuk.
Kifejezhetjük tiszteletünket a figyelmünkkel. Ilyenkor csak a másik fél számít, ő van a fókuszban. Nemcsak kérdezünk, hanem értőn figyelünk a válaszokra. Meghallgatjuk partnerünket, nem vágunk a szavába.
Kifejezhetjük tiszteletünket a másik ember megismerésével vagy a vele való törődéssel. Vagyis figyelembe vesszük igényeit, elvárásait. Megkérdezzük, hogy ő mit szeretne? Hogyan érzi magát?
Kifejezhetjük tiszteletünket úgy is, hogy elfogadjuk partnerünk véleményét, nézeteit, értékeit. Nem erőltetjük rá a mi saját gondolatainkat.
Kifejezhetjük tiszteletünket egy mosollyal, egy bókkal.
Kifejezhetjük tiszteletünket az érdemek, teljesítmények, sőt a titulusok elismerésével, dicséretével, nagyrabecsülésével.
Kifejezhetjük tiszteletünket „szép” beszéddel, helyes kommunikációval, a szavak megválogatásával.
Tartsuk mindig szem előtt, hogy ahogyan kifejezzük tiszteletünket a másik iránt, ahogy embertársainkkal bánunk, az mind rólunk árulkodik. Tükrözi valódi személyiségünket. (Mert ugye a tettek többet mondanak minden szónál.)
Azt is meg kell említenem, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, nem kierőszakolni vagy kikövetelni!
Arra biztatok minden leendő és aktív vezetőt, hogy mindig tartsa észben a tisztelet fontosságát! Mindig minden körülmények között törekedjen a megfelelő tisztelet megadására vagy annak elnyerésére. Bánjon úgy az emberekkel, ahogyan szeretné, hogy vele is bánjanak. Segít, ha felteszi a kérdést magának: Nekem ez vagy az hogyan esne?
Brian Tracy azt tanácsolja, hogy képzeljük el, milyen lenne, ha egy tollvonással megfordulna a sorrend a ranglétrán! (addigi beosztottunk válna felettesünkké)



